Garden Vendégház Velence

Házirendje!

Kérjük, figyelmesen olvassa el!

Házirendünk célja, hogy Vendégeinknek nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk, valamint elkerüljük az esetleges félreértéseket.


Mi azon fáradozunk, hogy Önök pihenésük ideje alatt jól érezzék magukat náluk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak a Szállásadóhoz. A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.


Szállásfoglalás

A szállásfoglalás e-mailen vagy telefonon keresztül történik.


Bejelentkezés / Kijelentkezés

A szállást az érkezés napján 14:00-tól lehet elfoglalni. Az utolsó lefoglalt éjszaka után délelőtt 10:00-ig kérjük elhagyni a vendégház területét. Amennyiben 10 óráig a Vendég nem jelentkezik ki, automatikusan felszámoljuk a következő napi szállásdíjat.

Van lehetőség a szállás korábbi időpontban való elfoglalásához, illetve a távozás napján tovább maradáshoz díjmentesen. Mindkét esetben előzetes egyeztetésre van szükség.

Igény esetén a tulajdonos/üzemeltető a megadott érkezési, illetve elutazási időpontban jelen van.

Érkezéskor a Vendég köteles a Szállásadónak átadni a bejelentés miatt a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány, voucher) és a helyszínen fizetendő összeget, illetve a kauciót.


Szállás

A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a Vendég ismeri a házirendet, és beleegyezik a követelményekbe és feltételekbe az itt leírtaknak megfelelően. Minden reklamációt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve. Utólagos reklamációt nem fogadunk el.

Kérjük Önöket az éjszakai csend betartására 22:00 órától 6:00 óráig! Az esti órákba a vendégházban és a kertben kerülni szíveskedjenek az esetleges hangos, zavaró tevékenységeket.

A tartózkodási idő alatt az általánostól eltérő hangoskodás nem megengedett.

Távozáskor és éjszakára kérjük a ház bejáratát kulcsra zárni!

Napközben, ha elhagyják a vendégház területét, kérjük, az ablakokat és az ajtókat szíveskedjenek bezárni. Ez az esetleges esőzések során befolyó víz elkerülése végett szükséges, illetve hogy illetéktelen személyek ne juthassanak be.

A szálláson kizárólag csak azok a személyek, vendégek tartózkodhatnak, akikre a foglalás vonatkozik. Ellenkező esetben a keletkezett felár a kaucióból kerül levonásra.

A szállásadó jogosult - előzetes bejelentés nélkül - ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az előre bejelentett, illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek. Az ellenőrzés nem járhat a vendég zaklatásával és túlzott ellenőrzésével.


Fizetés

A foglalás megerősítéséhez 20% előleg utalás szükséges, mely 30 napon túli lemondás esetén jár vissza.

A szállásdíj fennmaradt része, az idegenforgalmi adó és a kaució fizetése a megérkezéskor történik készpénzben vagy átutalás formájába.

A kaució teljes összegben visszajár, ha nem történik károkozás és a vendégház rendezett állapotban kerül visszaadásra.

Fűtés és a klíma használata során fogyasztástól függően plusz energia díj kerülhet felszámolásra a foglalás összértékén felül.

A jakuzzi és a szauna használata esetenként többlet költséget jelenthet. Ezzel kapcsolatban kérem egyeztessen a szállásadóval.


Felelősségvállalás

Az vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a Vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. Vendégeink által keletkezett károk rendezése a helyszínen történik.

A Szállásadó semmilyen felelősséget nem vállal, és kártérítés megfizetésére nem kötelezhető természeti csapás, tűz, illetve önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért. (pl. áramszünet, gázkimaradás).

A Szállásadónak jogában áll azonnali hatállyal a vendégházból eltávolítani, vagy nem fogadni azt a Vendéget, aki nem tartja be a rendszabályzatot, vagy viselkedése zavaró mások számára.

A házirend megsértése esetén, a szállás lemondásra kerülhet. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napokat.

A Vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni. A Szállásadó nem köteles a Vendég tartózkodása alatt a szállást takarítani, sem a szemétkosarat kiüríteni.

Minden Vendég után megtörténik az ágyneműk, törölközők, stb. cseréje, hosszabb tartózkodás alatt 7 naponta vagy kérésre, megegyezés szerint történik. A Szállásadó nem köteles azonban a Vendégeknek a kihelyezetteken kívül további kéztörlőt, törölközőt, konyhai törlőket, toalettpapírt biztosítani. Ezen felszereléseket az apartmanból kivinni tilos.

A Szállásadó nem felelős a Vendégek szabadidejének megtervezéséért sem az animálásért.

A Vendégek az apartmanban elhelyezett és ott hagyott értéktárgyaikért felelősséget nem vállalunk!

A Szállásadónak nincs joga a Vendég távollétében belépni annak szálláshelyére. Kivételt képeznek azok az esetek, melyekben elkerülhetetlen a Szállásadó belépése biztonsági okok vagy anyagi károk elkerülése miatt. Ebben az esetben köteles erről a Vendéget a következő találkozásnál értesíteni. Amennyiben a Szállásadó gyanítja, hogy a berendezésben kár keletkezett, a Vendég köteles beengedni a Szállásadót a szállásra, hogy ellenőrizze a helyzetet.


Dohányzás

A dohányzás és a nyílt láng használata a házban szigorúan TILOS! Dohányzásra a ház bejárata előtt, erkélyen vagy a kertben van lehetőség. Szíveskedjenek a dohányzást ezekre a helyekre korlátozni, csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a Szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni.


Tűzrakás, bográcsozás

Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! (Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok tűz mellől eltávolítva.) Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! Olaj, petróleum vagy benzin használata TILOS!


Háziállatok

A vendégházba kistestű háziállat behozható egyeztetés követően! Kérjük, ügyeljenek arra, hogy a házba, illetve az udvaron hagyott állatok a növényekben, kertben ne tegyenek kárt!


Parkolás

Parkolásra a zárt udvarban, illetve a ház előtt van lehetőség. Kérjük, hogy autóikkal a ház előtt úgy parkoljanak le, hogy azzal más lakókat ne korlátozzák a szabad mozgásban/parkolásban! A parkolókban elhelyezett gépkocsik esetlegesen bekövetkezett károkért felelősséget nem vállalunk!


Elektromos autó töltés

Az elektromos áramot kizárólag háztartási céllal lehet igénybe venni. Az elektromos autó töltése a hálózat kialakítása miatt TILOS! Az ebből eredő károkért teljes mértékben a kárt okozó Vendéget terheli az anyagi felelősség.


Berendezési tárgyak és a kert használata

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A dekorációs célt szolgáló használati tárgyakat, képeket, kérjük, ne vegyék el a helyükről. A benti berendezési és használati tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, TV, stb.) a szállásról kivinni TILOS! Távozáskor kérjük, győződjön meg, hogy a klíma, villanyok le vannak kapcsolva, illetve a vízcsapok el vannak zárva. A bútorokat átrendezni kizárólag a Szállásadó beleegyezésével lehet. Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat. Kérjük, ügyeljenek a kerthelyiség és a növények épségére. Az apartman jól felszerelt konyhával rendelkezik, kérjük étkezésre ezt a helyiséget használni. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat!


A jakuzzi használatának szabályzata


1. A jakuzzi nem fürdésre, hanem lazításra, masszázsra való. Használat előtt az alapos tusolás kötelező, ezzel is csökkentve az idegen anyagok, egyéb szennyeződések bekerülését a medence vízterébe.


2. A medencében csak tiszta fürdőruhában szabad tartózkodni.


3. A medencében egyszerre max. 6 fő tartózkodhat, biztosítva ezzel a víz minőségének megőrzését.


4. Gyerekek csak felnőttek gondos felügyelete mellett használják a
medencét! Gyermekek ne használják a medencét, ha a vízhőmérséklet meghaladja a 37 ̊ C-ot!


5. Mivel a hosszas fürdőzés 38 C°-ot meghaladó hőmérsékletű vízben káros lehet az egészségre, javasoljuk, hogy a kisgyerekek és a meleg vízre érzékenyek alacsonyabb hőmérsékleten és rövidebb ideig használják a medencét!


6. Ne hagyják, hogy a gyermek víz alá merítse a fejét!


7. Ne használja a medencét, ha a testrészek és a haj beszívását
megakadályozó védőelemek el vannak távolítva! Ne üljön a vízszűrő nyílása elé vagy fölé, mivel ez gátolhatja víz keringetését és személyi sérülést okozhat.


8. Ne működtesse a masszázshelyek szivattyúit teljesen zárt fúvókákkal!


9. Ha a medence használaton kívül van, a biztonsági thermo tető mindig legyen
felszerelve és lezárva!


10. Terhes nők, gyógykezelés alatt álló vagy keringési panaszokkal rendelkező személyek kérjék orvos tanácsát a medence használatba vétele előtt!


11. Legyen elővigyázatos a be-és kiszállásnál! Kapcsolja ki a masszázsfunkciókat, mielőtt beszáll, hogy lássa hova lép! Ne használjon, elektromos berendezéseket (mint például lámpa, hajszárító, rádió, televízió) a medence 1,5 méteres körzetében (ez alól kivételt képeznek a 12 voltos, vagy annál alacsonyabb feszültséget használó készülékek).


12. Ezt a készüléket nem szánták csökkent fizikai, érzékelési vagy szellemi képességű, illetve tapasztalattal vagy ismerettel nem rendelkező személyek általi használatra (beleértve a gyermekeket is), kivéve, ha egy olyan személy felügyeli vagy tájékoztatja őket a készülék használatát illetően, aki egyben felelős a biztonságukért!


13. Az eszméletvesztés és esetleges fulladás elkerülése végett ne használjon kábítószert és ne igyon alkoholt fürdőzés előtt és közben!


14. A medencébe ételt vagy italt bevinni TILOS!


15. Amennyiben a medence vizét a nem szabályszerű használata (pl. beleömlött ital, belehullott étel, túl sok egyszerre használó személy, szennyezett, homokos ruházattal való fürdőzés, naptej használata...stb) cserélni kell , továbbá a jakuzzi használati szabályok be nem tartása esetén a kaució nem jár vissza.



Infraszauna használatának szabályzata

1. Igyon vizet az infraszaunázás előtt, alatt és után a szervezet vízháztartási egyensúlyának megőrzése érdekében.

2. Az infraszaunáz előtti forró fürdő elősegíti az izzadási folyamat
beindulását. Ezt követően törölközzön meg a készülék használata előtt, hiszen a víz a faanyagban károsodást idézhet elő. Az infraszaunázást követő fürdő felfrissíti a szervezetet.

3. Az izzadság felitatása érdekében kérjük, helyezzen egy törölközőt a padra és egyet a pad elé a földre. Tartson egy törölközőt kéznél az izzadság eltávolítására.

4. Infraszaunázás előtt legalább egy órával ne fogyasszon ételt. A legjobb üres gyomorral használni a készüléket. NE használja az infraszaunát közvetlenül egy kimerítő testedzés után.

5. Az infraszaunázást követően NE azonnal menjünk ki a kabinból, hanem várjunk még egy kis időt az izzadási folyamat leállásáig. Ezt követően zuhanyozzunk le előbb meleg majd hidegebb vízzel, ezzel felfrissülünk és a normál hőmérsékletre hűtjük a testünket.

6. Az ifraszaunázás személyre szóló hatásaival kapcsolatban kérje ki orvosa véleményét.

7. A szaunába ételt vagy italt bevinni TILOS!

Általános biztonsági szabályok

1. Túlnyomásos tartályt az infraszaunába bevinni TILOS (Spray, stb).

2. A fűtőszálakat nem érheti víz.

3. Vizet NEM vihet a szaunába.

4. Ha a test hőmérséklete több fokkal a normális hőfok fölé emelkedik

hypertermia keletkezik, melynek a tünetei: szédülés, levertség, álmosság,

ájulás. A hypertermia következményei:

- A hőérzet működési zavara;
- Hibás helyzetfelismerés (nem hagyjuk el kellő időben a helyiséget);
- Hibás veszélyfelismerés;
- Magzati károsodás;
- Mozgásképtelenség;
- Eszméletlenség

5. Alkohol, drog vagy egyéb bódító szer hatása alatt jelentősen
megnövekszik a végzetes hypertermia előfordulása.

6. NE szárítsunk ruhát és NE hagyjunk törölközőt az infraszaunában!


7. NE érintsük meg a fűtőfelületet sem kézzel sem egyéb eszközzel!

8. NE nyúljon a világítótestekhez, azok bekapcsolt állapotában!

9. NE spricceljen folyadékot a fűtőfelületekre!

10. NE használja az infraszaunát az alábbi esetekben:

- Nyílt sebek, szembetegségek, égési sérülések.

- Idős és beteg legyengült emberek.

- Terhes nők és csecsemők számára a használat TILOS! 6 év alatti

gyermekek csak SZÜLŐI felügyelettel használhatják az infraszaunát.

- Mindenki, aki érzékeny a hőre, túlsúlyos, szívelégtelenségben, magas
vérnyomásban vagy keringési betegségekben, esetleg cukorbetegségben
szenved, a készülék használata ELŐTT KÉRJE KI AZ ORVOSA

VÉLEMÉNYÉT.

11. Kisállatot ne tegyen a készülékbe.

12. Ittas, bódult állapotban NE HASZNÁLJA az infraszaunát!

13. A szauna használati szabályok be nem tartása esetén a kaució nem jár vissza.


Takarítás

A vendégházat a Vendégek tisztán kapják és ottlétük alatt maguk gondoskodnak a tisztaságról. Kérjük Vendégeinket, hogy őrizzék meg a ház és az udvar tisztaságát, épségét, illetve gondoskodjanak azok rendeltetésszerű használatról.

Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén egy alkalommal takarítást, ágyneműcserét és törölköző cserét biztosítunk. Kérésre napi takarításra is van lehetőség.


Szemét elhelyezése

A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehetséges. Ha ezek megtelnének az Önök itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki a bejárat mellett található nagy kommunális és szelektív kukákba.


Fűtés/klíma

A vendégház gázfűtéssel és klímával rendelkezik, melyet a Vendég működtet felár ellenében.

A kandalló használata TILOS!


Biztonság

A környék biztonságos, de tegyenek meg Önök is mindent, hogy véletlenül se történjen baj. Az ingatlan külső részén kamera működik személy- és vagyonvédelmi céllal, ezt probléma esetén kerül megtekintésre. Amennyiben a biztonsági berendezés megfelelő, rendeltetésszerű működését a Vendég szándékosan akadályozza, abban az esetben esetlegesen felmerülő közvetett, vagy közvetlen károkat a Vendég köteles megfizetni.


24 órás ügyeleti szolgáltatás telefonon vehető igénybe az alábbi elérhetőségen:

Név: Bándi-Schmidthoffer Klaudia

Mob..: +36 20 497 1994

A vendégház tulajdonosa, mindenkor vendégei kényelmét és pihenését tartja szem előtt. Szívesen áll rendelkezésükre bármilyen probléma felmerülése, információ szolgáltatása esetén. Kérjük, forduljanak hozzá bizalommal! A házzal kapcsolatos minőségi illetve egyéb észrevételeket a tulajdonossal közölni szíveskedjenek.


Jó pihenést és kellemes időtöltést kívánunk!

Minden jog fenntartva | Garden Vendégház Velence 2022
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.